Parti Andris Pekingből
2008. August 21.
“Egyre jobban közeledik a nagy a verseny, újból eltelt 2 nap, most már azt hiszem teljesen akklimatizálódtam és a pálya is egyre jobban megy, viszont ma például, ízelítőt kaptunk az extrém párás pekingi levegőből…
Pekingből jelentkezm! 3 nap van még hátra!!!
Kedden, azaz tegnap, egy laza napot tartottam, csak délután mentem a pályán két nagyon laza kört (már amennyire lehet). Előtte alapos bemelegítés, utána alapos levezetés. Már sokkal jobban mentek a lefelék, mint előző nap, bár kissé beálltnak éreztem a combjaimat valamiért. Igazából próbáltam nagyon könnyedén menni, ami felfelé még össze is jött max 150-es pulzussal, de lefelé mindig felment legalább 165-170-re…
Ma, azaz szerdán, egy gyorsabb, és egy nagyon gyors kört mentem, szintén alapos bemelegítés, illetve levezetéssel. Viszont most igen meleg volt, és amolyan igazi Pekingi páratartalom fogadott a pályán, kb. 2 perc alatt, csurom víz, illetve izzadság lettem. A pálya szerencsére egyre jobban megy, mindannak ellenére, hogy néhány rész már egyre inkább, szét van járva, így egyre nehezebb. A leggyorsabb köröm, eddig kicsivel több, mint 15 perc, de itt egy gyors kör után is meg lehet halni, mivel 183 volt az átlag pulzusom, a max meg 191… Ezek nálam igen magas értékek, biztos a pálya nehézsége, a meleg, és a páratartalom eredménye.
Időközbe megkaptuk a szobánkat a pályánál, ahol ott hagyhatjuk a cuccaikat, meg ilyesmi, egyébként a miénk a Törökökkel közös.
A mai napi érdekség a falu kapcsán pl., hogy az egy dolog hogy kint meleg van, de minden helység úgy be van „légkondizva” hogy mindig magunkkal kell vinni valami meleg cuccot ha mondjuk, kajálni megyünk, mert amúgy meg lehet fagyni. A másik vicces dolog, hogy a faluba, nem csak „olimpikonok” élnek, hanem kabócák is. Ezek a bogarak időnként olyan hangzavart csinálnak, hogy alig hallani a másik hangját. Először azt hittem, hogy helikopter…
Egyébként, Dínó mindenbe segít, igyekszik kiszolgálni, hogy nekem mimnél kevesebb fölösleges dolgom legyen, mossa a bringámat, kimosatja a cuccaim, felhordja a tárolóból a bicót. Szóval nagy köszönet illeti!
Holnap van csapatmegbeszélés, valószínű kiderül hány kör lesz.
A verseny előtt még jelenkezek!
Üdv:Andris”
www.partiandras.hu


