Az ob-n Parti két év után visszaült a trónra, Benkó fölényesen nyert
2010. July 19.
Pilisvörösváron a Pilis Cross Country Club rendezte vasárnap a hegyikerékpárosok olimpiai számának magyar bajnokságát. A Honda Éles XCO Magyar Bajnokságra 19 kategória mintegy 200 kerekese nevezett. A felnőtt férfiaknál a két évvel ezelőtti bajnok Parti András revansot vett a címvédő Buruczki Szilárdtól, olimpikonunk végül győztesként haladt át a célvonalon. Az U23-as és felnőtt nők mezőnyét összevonták, négy körös versenyük a hazai pályán tekerő, a közelmúltban U23-as Eb-ötödik Benkó Barbara győzelmét hozta.
A férfiak hat körös versenyében előbb Buruczki Szilárd húzta a mezőnyt, majd féltáv felé a fertőző betegségéből felépülő, másfél hónap kihagyás után visszatérő Parti András állt az élre, végül 17 másodperc előnnyel ért célba a tavalyi bajnok előtt, harmadik a maraton-specialista Blazsó Márton lett. A nőknél Benkó Barbara hamar élre állt a hazai pálya előnyét élvezve, majd több perc előnnyel ért célba Erdélyi Eszter előtt, harmadikként Dósa Eszter zárt. U23-ban a férfiaknál Juhász Zsolt volt a leggyorsabb, az junioroknál Vaskó Luca és Fenyvesi Péter.
- Tavaly technikai problémák miatt nem tudtam nyerni, idén egy komolyabb fertőzés miatt másfél hónapot kihagytam, talán ez a győzelem a sors visszavágása volt – mondta Parti András a célban.
Eredmények, Honda Éles XCO Magyar Bajnokság, július 18., Pilisvörösvár:
Elit felnőtt férfiak, 6 kör:
1. Parti András (SRM Stevens Team, német), ideje 01:55:18,
2. Buruczki Szilárd (Magellan-Kőbánya TC), ideje 01:55:36,
3. Blazsó Márton (Bringabanda SC), ideje 02:01:00.
Elit nők, 4 kör:
1. Benkó Barbara (Rothaus-Cube, német), ideje 01:28:06,
2. Erdélyi Eszter (X2S-KONA Team), ideje 01:32:17,
3. Dósa Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár ), ideje 01:39:50.
U23, férfiak, 6 kör:
1. Juhász Zsolt Euro (One-Cube Pro MTB Team), ideje 02:00:37,
2. Puskás Dávid (Cube Csömör), ideje 02:02:48,
3. Szatmáry András (Euro One-Cube Pro MTB Team), ideje 02:03:55.
U19 férfiak
1. Fenyvesi Péter (X2S-KONA Team), ideje 01:20:59,
2. Pintér Tamás (Cube Csömör), ideje 01:21:54,
3. Meggyesi Gergő (PCCC) ideje 01:30:40.
U19 nők
1. Vaskó Luca (Merida HCT), ideje 01:22:16,
2. Kéri Zsófia (LTV Merida Racing), ideje 01:29:16,
3. Mirk Júlia (PCCC), ideje 01:40:21.
További Magyar Bajnokok:
U17 Klubovics Klaudia és Bányai Dominik /mindketten PCCC
U15 Brogli Réka/X2S Kona Team és Dina Márton/ Fillari Team Budaörs
U13 Bányai Moira/PCCC és Valter Attila/Cube-Csömör
U11 Buzsáki Virág/PCCC és Kádi Tamás/Lavina SE
U9 Sipos Benedek /PCCC
Master1: Horváth Csaba /KTM Team Erste Leasing
Master2: Gortva László /DH Giraffek KCSE
Master3: Terbe Dezső /Ózdi KE
Másodosztály győztesei: Söregi Anett/Bike Zone Gödöllő és Búr Zsolt/Bringabanda SC
Gratulálunk!


