Kéri Zsófi az első szingapúri napról
2010. August 12.
Tegnap (aug.11) érkeztünk meg este tízkor az Olimpiai Faluba.
Először mindenkit átvizsgáltak kétszer és természetesen a csomagjainkat is. Ezután mentünk el versenyzők vacsorázni, egy óriási ebédlőbe, ahol többféle ételből válogathattunk. Ezalatt az idő alatt, a kísérők beosztották a szobákat, amiket el is foglaltunk vacsora után.
A hat órás idő eltolódás miatt mindenki nagyon későn feküdt le, de reggel már hétkor kellett találkoznunk, indultunk volna reggelizni, ám páran késtek, ezért a reggeli elmaradt. Nyolckor busszal mentünk ki a pályára, amire nem mehettünk gyakorolni, így Patrik (BMX szakág képviselője) országútijával mentem el tekerni, mivel két bringám (MTB, országúti) nem érkezett még meg.
Az ország nagyon szép, tele van pálmafakkal, zöld övezetekkel. Mire visszaértünk a pályára, az utólag érkezett biciklik vártak egy hűtött konténerben.


