MMTBSZSZ.hu » Archívum » Kéri és Fenyvesi a középmezőnyben az Ifjúsági Olimpia MTB számában

Főoldal » Kéri és Fenyvesi a középmezőnyben az Ifjúsági Olimpia MTB számában

Kéri és Fenyvesi a középmezőnyben az Ifjúsági Olimpia MTB számában

2010. August 17.

A szingapúri Ifjúsági Olimpia hegyikerékpár számában Kéri Zsófia a 17., Fenyvesi Péter a 14. helyet szerezték meg. 32 ország – közöttük a legnevesebb kerékpáros nemzetek – fiatal versenyzői álltak rajthoz a gyors, de látványosan technikás pályán. Ebben a kiélezett mezőnyben álltak helyt a magyar sportolók.

A pálya 3.1 km hosszan kanyargott a szingapúri kerékpáros parkban, sziklás és füves részek váltakozása jelentette a kihívást, komolyabb szintemelkedés és igazán nehéznek számító részek nem voltak az útvonalon. Ez elsősorban az országúton erős versenyzőknek kedvezett, ahol a technikai tudás nem annyira jellemező, az erő és a robbanékonyság annál inkább. Péter kifejezetten a nehéz, technikás pályákat kedveli, az ehhez hasonló váll-váll melletti küzdelemben nincsen igazán tapasztalata, akárcsak Zsófinak.

Mindkét magyar versenyző eleve hátrányos beosztással indult, a 3. rajtsorból, így már az első méterektől arra kellett koncentrálniuk, hogy a kevés előzési lehetőséget tartalmazó pályán megtalálják és kihasználják a pár pillanatot az előbbre jutáshoz.

A női versenyt (15 km) a cseh Karolina Kalasova (46:58) nyerte, a svájci Linda Indergand (47:06) és a kanadai Kristina Laforge (49:22) előtt. Zsófi ideje 56:51.

A férfi versenyben a kolumbiai Jhonnatan Botero (58:42) győzött, az olasz Andrea Righetiini (59:29) és a belga Laurens Sweeck (1:00:01) előtt. Péter ideje 1:03:50. Péter blogja és fotói a www.mtb.3×2s.hu oldalon láthatóak.

Forrás: www.terepsport.hu


  • Vaskó József:

    Ezek szerint, ha egy olyan versenyző képviselte volna a Hazánkat aki tud is biciklizni, akkor valószínűleg most egy nagyon szép eredménnyel lennénk gazdagabbak!!!! Egy ilyen gagyi pályán már nem is a ciki, hanem a szégyen kategóriájába tartozik a kilenc percnyi hátrány! Hogy röhöghetnek rajtunk a kerékpárosok kint, hogy honnan sikerült egy túristát keríteni! :-((( Mindegy de legalább a fiú mezőnyben picit, de megmutattuk magunkat! Szép volt Peti!!!!!

  • Sipiczki Róbert:

    Kedves Vaskó Sporttárs, Kedves Józsi,

    régi ismeretségünk kapcsán barátilag kérlek, hogy itt és más weboldalakon ezt a kampányolást mellőzd.

    Az ifjúsági olimpiára történő kvótát a nemzet kapta, nem személyek. Kivívásában a rendszer sajátosságai miatt a montisok és outiak nem igazán tudtak érdemeket szerzeni, szerencsére a bmx-eseknél jobb volt a helyzet, ezért sikerült. Tehát Luca lányod (akit magam is nagy tehetségnek tartok) ebben nem tudott érdemeket szerezni, ahogyan más montis sem.

    A kvóta megszerzése után az out, mtb és bmx szakágak kijelöltek 1-1 személyt, hogy a résztvevők kiválasztására kvalifikációs sorozatot írjanak ki. Benkó Laci, Soma és Borbély Feri voltak ők. Szakmai hitelességük senki számára nem lehet kérdés. Megalkották, elfogadtuk mindannyian, meghirdettük és végig csináltuk. Ebben Luca lányod nem tudott eredményesen részt venni. Sajnálom, hogy egy ilyen tehetséges lány egy sportsérülés, esetleges rossz sportszakmai döntések miatt kimaradt egy ilyen lehetőségből. Ezen már nem tudsz, nem tudunk változtatni.

    Jelzem, hogy a fentiek a szövetség oldalán és egyéb kommunikációkban végig nyilvánosak voltak, ezzel kapcsolatosan Luca csapata, illetve te mint szülő sem jeleztetek ellenvetést.

    Józsi, kérlek a lányodnak és többi fiatalnak ne mutass ilyen SPORTSZERŰTLEN példát! Méltatlan ez hozzád és a múltadhoz.

    Baráti üdvözlettel:

    Sipiczki Róbert