A londoni felkészülés a legfontosabb - Borkai Zsolt a szakszövetségek vezetőit tájékoztatta
2010. December 15.
2010.12.14-én a Sportok Háza nagytermében rendkívüli élénk érdeklődés kísérte a MOB új elnökének, Borkai Zsoltnak bemutatkozó tájékoztatóját. Molnár Zoltán a MOB főtitkára köszöntötte a szakszövetségek elnökeit, főtitkárait, s adta át a szót Borkai Zsoltnak.
“Ismerjük az alulfinanszírozott szövetségek nehéz helyzetét. Többségük úgyszólván minden napos küzdelmet folytatott a túlélésért ” – kezdte bevezetésként a MOB elnöke.
Majd arról beszélt, hogy a London előtt sem lehetünk optimisták. A vártnál szerényebb pekingi eredmények után az idei esztendő is felemás szereplést hozott. Akadtak ugyan örvendetes sikerek, s a távolabbi jövő is bíztató lehet, ha az Ifjúsági Olimpián elért kiváló eredményekre gondolunk.
“A jelenlegi helyzetben azonban óvatosan kell fogalmazni a londoni reményekről. Minden esetre az érem és pontszerzésre esélyes versenyzők és edzőik számára nyugodt felkészülési lehetőség megteremtése, az első számú, legfontosabb célkitűzésünk “– hangoztatta Borkai Zsolt.
A kérdésre, hogy mire számíthatnak a szövetségek, mit tud segíteni a MOB? – az elnök a többi között így válaszolt.
“Az általában sürgetett, egy csatornás finanszírozási rendszer 2011 január 1-jén lép életbe. A MOB a javaslat szerint az állami támogatás elosztását illetően döntéshozó szerepet kap. Ez a döntés azonban egyelőre nincs teljes összhangban a költségvetéssel. Így 2011-ben nem emelkedik jelentősen a támogatás. Bizonyos átcsoportosítással ugyan, a január 15-i végrehajtási utasítást követően kedvezőbb helyzet alakulhat ki. A Patrónus és a Heraklész Programok átvételével a Gerevich Alapítványtól a versenyzők és edzők adómentesen kaphatják támogatásukat, s ennek forrása 500 millió forinttal emelkedik. Ami az általános támogatást illeti, ennek 50 százalékát normatív alapon osztják el. A további 50 százalék pedig célirányosan, egyértelműen a londoni felkészülést szolgálja. Ez az elv vonatkozik arra a 150 millió forintos SOSZ támogatásra is, amelyet a MOB műhelytámogatásként oszt szét ebben az évben.”
Tájékoztatóját így fejezte be:
“Bizakodva tekinthetünk előre. Az egy csatornás finanszírozási rendszer megvalósítása terén előbbre lépünk. Ennek révén előre tudunk tekinteni, s a kormány is megértően segíti a sport ügyét.”


