Bükkszentkereszten döntőztek a diák-bringások
2011. May 17.
Hazánk negyvenhárom tanintézetének, 105 diák hegyikerékpárosa mérte össze tudását május 14-én, Bükkszentkereszten.
Az idei hegyikerékpáros (MTB) diákolimpia finálé és a nyílt XCO versenynek a központját az erdei ,,sportparadicsomként” is jellemezhető Lapka-sportpályán jelölték ki.
Az országos döntő érmeinek elosztása mellett a miskolci Kis-Galya KSE által rendezett viadal az U15 és U17 korosztály számára a harmadik, utolsó válogató volt az augusztusi, első utánpótlás Európa-bajnokságra.
A 7-18 éves tanulók hat kategóriában, igazán látványos csatákban döntötték el a helyezések sorsát. Míg az U9-es, az U11-es és az U13-as korosztály képviselői egymást követve a 1,5 km-es kis körön fordultak egyet, kettőt, illetve hármat, addig U15-től felfelé már a 3,5 km-es, rendkívül technikás nagy kör várt a résztvevőkre, akik kétszer, háromszor, vagy négyszer teljesítették azt.
Az érmek nagy többsége Pilisborosjenőre, Pilisvörösvárra, Gyöngyösre és Budapestre került, ami az egyéni eredmények összesítése után kialakított csapatsorrendből is kitűnik.
Az esemény fővédnökségét Jámbor Flórián, Bükkszentkereszt polgármestere vállalta el, aki a díjátadásban is közreműködött, míg a védnök Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke volt. A házigazda település önkormányzata mellett a Mountex, a Maxxis, a Hauser és a Rusztik Étterem Bükkszentkereszt járult hozzá a színvonalas viadal életre hívásához.
Meg van az Eb-keret
A jól sikerült, remek hangulatú versenyt követően Benkó László utánpótlás szövetségi kapitány javaslatot tett a szakági szövetség elnökségének arra vonatkozóan, hogy kik képviseljék hazánkat a nyár végi Eb-n. Íme, a május 16-án jóváhagyott keret:
U15-kcs.: Bucsányi Henrietta (Cegléd), Megyaszai Lilla (Gödöllő), Dina Dániel (Budapest), Kádi József Krisztián (Pilisborosjenő), Kelenföldi Áron (Budapest), Valter Attila (Csömör)
U17-kcs.: Brogli Réka (Sajószentpéter), Kubovics Klaudia (Pilisvörösvár), Bányai Dominik (Budapest), Erdélyi Attila (Csömör), Horváth Ádám (Budapest), Meggyesi Bercel (Pilisvörösvár)
A válogatott keret május 22-én (Krumbach) és június 18-án (Windhaag) egy-egy ausztriai edzőversenyen vesz részt. A két erőpróba között lesz még egy három napos edzőtábor is.
A bükkszentkereszti MTB diákolimpiai döntő győztesei
Fiúk:
U9-kcs.: Gáti Péter (Könyves Ált. Isk., Miskolc)
U11-kcs.: Varga Levente (Német Nemzetiségű Ált. és Alapf. Műv. Isk., Pilisborosjenő)
U13-kcs.: Fetter Erik (Templom Téri Német Nyelvokt. Ált. Isk., Pilisvörösvár)
U15-kcs.: Kádi József Krisztián (Német Nemzetiségű Ált. és Alapf. Műv. Isk., Pilisborosjenő)
U17-kcs.: Meggyesi Bercel (Friedrich Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár)
U19-kcs.: Fenyvesi Péter (Balassi Bálint Gimnázium, Balassagyarmat)
Nyílt XCO kategória: Medgyes Gábor (Gödöllői SK)
Leányok:
U9-kcs.: Hrenkó Hanna (Eötvös Gyakorló Ált. Isk., Nyíregyháza)
U11-kcs.: Nagy Vanessza (Kiss Árpád Ált. Isk. Dózsa Gy. Tagisk., Balassagyarmat)
U13-kcs.: Buzsáki Virág (Templom Téri Német Nyelvokt. Ált. Isk., Pilisvörösvár)
U15-kcs.: Megyaszai Lilla (Kossuth Lajos Gimnázium, Cegléd)
U17-kcs.: Brogli Réka (Ságvári Gimnázium, Kazincbarcika).
U19-kcs.: Tóth Adél Tímea (Bolyai János Gimnázium és SZKI, Salgótarján)
Az iskolák közötti csapatverseny végeredménye: 1. Német Nyelvoktatású Ált. Isk. (Pilisborosjenő), 2. Német Nemzetiségű Ált. Isk. (Pilisvörösvár), 3. Kálváriaparti Ált. és Sportisk. (Gyöngyös).


