MMTBSZSZ.hu » Archívum » Bányai Dominik top tízben a Swiss Cup-on

Főoldal » Bányai Dominik top tízben a Swiss Cup-on

Bányai Dominik top tízben a Swiss Cup-on

2011. June 29.

Az U17-es Bányai Dominik/PCCC a hétvégén a Racer Bikes Cup hatodik fordulóján, Chur városában indult. Nyolc ország 52 versenyzője állt rajthoz az U17-ben. Dominik a 10. helyen fejezte be versenyét.

„Pénteken reggel indultunk ki Svájcba a nagyszüleimmel és az öcsémmel. Még aznap este bejártam a pályát, hogy tudjam, mire számíthatok szombaton. Szombat reggel még egy pályajárás, mert előző nap még nem volt teljes a szalagozás. A verseny háromnegyed háromkor kezdődött, időben kezdtem a bemelegítést. Volt időm a beszólításnál, mert ötvenedikként szólítottak be. Rövid felvezető kör után egy aszfaltos úton indultunk ki a városból a terepre. Rögtön az elején sikerült elmennem kb. húsz spori mellett. Pokolian megnyomtam az elejét. Mikor felnéztem, még mindig egy végtelen hosszúnak tűnő sor volt előttem. Egy hosszú fölfelé volt a körön, mely végig kétnyomos volt. Így sokat tudtam előzni. Az első kör végére feljöttem a 12. helyre. A következő körben két négyes boly között ingáztam. A harmadik körre kiadtam magamból minden erőmet, így meg lett a 10. hely.
Top 10 Svájcban! Nagyon örültem!
Köszönöm Laci, Barbi és Gergő a jó edzéseket. Noelnek az itatást és nagyszüleimnek a logisztikát!”

GRATULÁLUNK!