MMTBSZSZ.hu » Utánpótlás

Archívum » Kategória szerint: 'Utánpótlás'

Újabb magyar világranglista-pontok a svájci világbajnokságról

2011 September 5.

A hegyikerékpáros világbajnokságnak a svájci Champéry adott otthont az elmúlt napokban. A magyar csapatot négy szakágban összesen 14-en alkották. Az olimpiai számban a felnőttek közt Parti András az 53. helyen, U23-ban Juhász Zsolt 22. pozícióban, újabb világranglista-pontokkal fejezte be a versenyt. Az igen technikás pályán több esés történt, Benkó Barbara feladni kényszerült a versenyt, Buruczki Szilárd kézsérülés miatt már rajthoz sem állhatott. A triálos Hegedűs László 12. helye kiemelkedőnek számít.

Az U23-as nők mezőnyében a világkupa-összetett második Benkó Barbara az élmezőnyben tekert, amikor elesett, majd feladni kényszerült a versenyt. A felnőtt férfiak közt Buruczki Szilárd a pályabejárás során esett olyan szerencsétlenül, hogy kezén varrni kellett a sebet, maraton bajnokunk így már rajthoz sem állhatott.

Az olimpai-krossz szakág két magyar EuroOne-Cube-os versenyzője már szerencsésebb volt; a felnőtt Parti András a cseh győztes Jaroslav Kulhavy mögött egy kör hátránnyal 53-ként, 22 világranglista-ponttal, míg fiatal klubtársa, az U23-as Juhász Zsolt 28 pontot gyűjtve, a svájci világbajnok Thomas Litscher mögött kilenc és fél perccel lemaradva a 22. helyen ért célba.
A felnőtt „királykategória” tavalyi győztese, a spanyol Jose Antonio Hermida idén negyedik lett; az ezüstérmet a svájci Nino Schurter, a bronzot a francia Julien Absalon szerezte meg. A juniorok közt 1-1- kör hátránnyal Fenyvesi Péter 70., Meggyesi Gergő 79. lett, Szalontay Bence nem fejezte be a versenyt.

„Nagyon extrém volt a pálya, már a pályajárások alkalmával is sokan „odavesztek”. Rengeteg volt a sérülés, Szilárd is kapott néhány öltést a karjára. A versenyen már a startom sem volt valami kirobbanó, az első körön még 44.-nek fordultam, később a csúszós, gyökeres részeket nagyon nem éreztem, gyakorlatilag csak utas voltam a bringán. Hiába lett volna erőm, azt ilyen körülmények között nem tudtam volna leadni, nem voltam életem legjobb formájában. A verseny felénél még az eső is elkezdett esni, ami tovább nehezítette az amúgy is igen csúszós és veszélyes pályát. Ennél jobb eredmény elérése volt a cél, a körülmények mellett annak is örülök, hogy épségben megúsztam!” – mondta Parti András a hazaérkezést követően.

A Parti András, Benkó Barbara, Juhász Zsolt, Fenyvesi Péter összeállítású csapatváltó 20. lett, a teljesítmény újabb pontokat ér a nemzetnek az olimpiai kvalifikáció tekintetében, melyeket a férfiak és nők esetében írnak jóvá.

A világbajnokságon minden szakágban képviseltettük magunkat. Az olimpiai-krossz helyezések mellett a triálban induló – idei Eb-ötödik – Hegedűs László 12. helye, a lejtősök (DH) közt versenyző Liszi Attila 40. hely és a four-krosszos (4X) Prájczer Péter 23. helye jó eredménynek mondható.
Utóbbiak közt Tarr Tamás 42., Papp Norbert 43. lett; a lejtősök közt Lukács Rajmund és Szecskay András nem állt végül rajthoz. Hegedűs 94 pontot, Liszi 35-öt gyűjtött a világranglistára, Prájczer 62 pontot, Tarr 24-et, Papp 22-t; a pontok ezen szakágakban a jövő évi világkupa-rajtolás sorrendjében számítanak majd.

Következő hétvégén az olimpiai keret az Euro One-Cube versenyzőivel kiegészülve a törökországi Manisába, C1-es versenyre utazik újabb olimpiai pontgyűjtés céljával.

A világbajnokság teljes eredménylistája, szakáganként elérhető itt.

Világbajnokság - eredmények

2011 August 31.

Szerda délután lezajlottak a váltóversenyek az XCO pályán.
Világbajnok lett Franciaország (Fabien Canal, Victor Koretzky,Julie Bresset,Maxime Marotte), Svájcot (Thomas Litscher, Lars Forster,Nathalie Schneitter, Nino Schurter) és Olaszországot (Gerhard Kerschbaumer,Lorenzo Samparisi,Eva Lechner,Marco Aurelio Fontana) megelőzve.

A magyar csapat - Juhász Zsolt-Fenyvesi Péter-Benkó Barbara-Parti András összeállításban a 20. helyen ért célba, ezzel nemzetünknek női és férfi vonalon is 10-10 világranglista pontot gyűjtöttek.
További eredmények itt.

Érdekesség, hogy Anglia DH versenyző hölgyét, Tracy Moseleyt indította női versenyzőként a váltóversenyben.

DH pályáról és edzésről a Limit Racing Team jóvoltából már videó is elérhető itt.

Csütörtökön a junior fiúk futamában Fenyvesi Péter 70., Meggyesi Gergő 79. helyen végzett, mindegyikük egy kör hátránnyal a francia világbajnok Victor Koretzky mögött.
Szalontay Bence nem fejezte be a futamot, ahogy U23-as nők között sajnos Benkó Barbara sem, esését követően.  Barbi kategóriájában a felnőtt Világkupa összetettet nyerő, Julie Bresset lett a 2011 világbajnoka.

4X időmérőn Prájczer Péter 30. legjobb idővel, Tarr Tamás a 42. helyen, míg Papp Norbert a 43. helyen kvalifikálta magát a döntő futamokba.

A pénteki downhill időmérő futamon magyarjaink közül csak Liszi Attila állt rajthoz, és érte el a 57. legjobb időt. Lukács Rajmund és Szecskay András a pályajárás során szerzett sérüléseik miatt nem álltak rajthoz már az időmérőn.
Ugyanezen napon került sor a felnőtt triálosok selejtezőire. Legjobb nyolc közé nem jutottunk, ám Hegedűs László az előkelő 12. helyen zárt.
U23-as férfiak XCO versenyén Juhász Zsolt 22. helyen ért célba, világbajnok a svájci Litscher lett.
Péntek este rendezték a 4X döntőket - Michal Prokop, miután legjobb volt az időmérőn, a világbajnoki címet is megszerezte, legjobb magyarként Prájczer Péter bekerült a legjobb 32 közé, végül 23. helyen zárt. Tarr Tamás 42, és Papp Norbert 43. lett.

Szombaton XCO Elit férfi futamában az idei favorit, a cseh Kulhavy lett a világbajnok, Parti András 53. helyen ért célba egy kör hátránnyal. Buruczki Szilárd a pályajáráson szerzett sérülései következtében nem állt rajthoz a futamon.

Vasárnap már csak a DH döntő futam maradt magyar szempontból, ahol Liszi Attila a kiváló 40. idővel ért célba. Világbajnoki címet Danny Hart szerezte meg.

Mountain Bike Világbajnokság 2011 - Champery

2011 August 30.

A világbajnokság magyar kerekeseit érintő programja:

2011.08.31. 17:00 órától XCO Csapatverseny
(Parti András-Juhász Zsolt-Benkó Barbara-Fenyvesi Péter összeállításban)

2011.09.01. 15:00 órától XCO Junior férfi rajt
(Fenyvesi Péter, Szalontay Bence, Meggyesi Gergő)

2011.09.01. 17:00 órától XCO U23 női rajt
(Benkó Barbara)

2011.09.01. 20:30 órától 4X kvalifikációs futamok
(Prájczer Péter, Papp Norbert, Tarr Tamás)

2011.09.02. 13:15 órától DH Elit férfi időmérő
(Liszi Attila, Lukács Rajmund, Szecskay András)

2011.09.02. 13:15 órától Triál 26″ Elit férfi kvalifikáció
(Hegedűs László)

2011.09.02. 17:00 órától XCO U23 férfi rajt
(Juhász Zsolt)

2011.09.02. 21:00 órától 4X döntő futamok

2011.09.03. 16:30 órától XCO Elit férfi rajt
(Parti András, Buruczki Szilárd)

2011.09.04. 13:50 órától Triál 26″ Elit férfi döntő

2011.09.04. 15:00 órától DH Elit férfi döntő

A vb teljes programja

Élő közvetítés néhány versenyszámról a freecaster oldalon.

Benkó Barbara U23-ban, az olasz befejező állomás után másodikként zárta a világkupa-összetettet

2011 August 22.

Az olaszországi Val di Sole-ban rendezték hétvégén a hegyikerékpárosok idei utolsó világkupa-fordulóját. A magyarok az olimpiai-krossz, a four-krossz és a downhill szakágban is rajthoz álltak. Az olimpiai szám U23-as korosztályában induló Benkó Barbara ezúttal negyedik lett, összetettben a szenzációs második helyen zárta a sorozatot. A magyarok újabb világranglista-pontokkal gyarapodtak.

A világkupa-sorozat hetedik, olaszországi állomásán Benkó Barbara (Focus MIG Team) az ukrán Yana Belomoyna mögött lett negyedik, a magyar versenyző korábbi dobogós helyezéseit is számolva azonban ez is elég volt U23-ban az összetettbeli második helyre. Magyar hegyikerékpáros ilyen kiemelkedő eredményt korábban még nem ért el.
A férfiak mezőnyében Parti András (EuroOne-Cube Pro MTB Team) – az ezúttal is győztes cseh Jaroslav Kulhavy mögött – 39. lett, pekingi olimpikonunk összteljesítménye a 44. helyet hozta számára. U23-ban Juhász Zsolt (EuroOne-Cube Pro MTB Team) a 38. helyen fejezte be az olaszországi futamot, összetettben 18-ként zárt. A junioroknál Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) 62., Meggyesi Gergő (LTV Merida Racing) 67. lett.
Benkó újabb 50, Parti 29 világranglista-ponttal járult hozzá az olimpiai kvalifikációhoz.
A magyar versenyzők következő pontszerzési lehetősége augusztus utolsó hétvégéjén Törökországban lesz; a viadalra Dósa Eszter (Vitalitás SE) és – idén válogatottként első ízben – Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST) mellett Bogár Gábor, Csielka Márk és Szatmáry András (mindhárman EuroOne-Cube Pro MTB Team) utazik; szeptember első napjaiban pedig a világbajnokságra kerül sor.

A Val di Sole-i világkupa four-krossz (4X) versenyében Scherdán Benjamin 44., Papp Norbert 46., Tarr Tamás 48. lett. A lejtősök közt (downhill) Liszi Attila a 133., Lukács Rajmund a 167. helyen zárta a viadalt.

Világkupa eredmények, Val di Sole
A világkupa-futam honlapja

Benkó Barbara beszámolója

Liszi Attila és Lukács Rajmund beszámolója

Középmezőnyben az ifik az első korosztályos Európa-bajnokságon

2011 August 22.

Az ifjúsági – U15-ös és U17-es – korú hegyikerekeseknek idén első ízben írtak ki kontinensviadalt. Az ausztriai Európa-bajnokságon Magyarországot összesen 12 sportoló képviselte, akik teljesítményük alapján a középmezőnyben végeztek.

A Graz melletti, statteggi Európa-bajnokság legjobb magyar eredményét Megyaszai Lilla 13. helye jelenti.
Elégedett vagyok a csapatok teljesítményével, különösen annak fényében, hogy itthon más rendszerben versenyeznek a fiatalok. Ki szeretném emelni és megköszönni az erős szülői segítséget illetve a tökéletes szervezést” – összegzett Benkó László utánpótlás szövetségi kapitány.

Eredmények, U15:
13. Megyaszai Lilla (Cube Csömör)
20. Valter Attila (Cube Csömör)
21. Kádi József (Lavina SE)
34. Bucsányi Henrietta (Cube Csömör)
45. Dina Dániel (Fillari Team Budaörs)
59. Kelenföldi Áron (PCCC)

Eredmények, U17:
25. Bányai Dominik (PCCC)
26. Brogli Réka (X2S Kona Team)
28. Erdélyi Attila (Cube-Csömör)
33. Kubovics Klaudia (PCCC)
34. Horváth Ádám (Cube Csömör)
48. Meggyesi Bercel (PCCC)

Eredménylisták, U15 itt és itt
Eredménylisták, U17 itt és itt.

Csapateredmények elérhetők innen.

A cseh világkupán Benkó Barbara második U23-ban; az ifiknek keddtől Eb

2011 August 15.

A hétvégi, csehországi olimpiai-krossz világkupa-futamon Benkó Barbara U23-as második helye jelentette a legjobb eredményt a magyar csapat számára. Versenyzőink Nove Mesto na Morave-ban újabb világranglista-pontokat gyűjtöttek, Benkó a világkupa-összetettben is a második helyre lépett. Folytatás a hétvégi záró fordulón Olaszországban; az ifik hétfőn az ausztriai Európa-bajnokságra utaztak.

A cseh világkupán a felnőttek közt Parti András (EuroOne-Cube Pro MTB Team) – a győztes cseh Jaroslav Kulhavy mögött – technikai problémákkal küzdött, végül 64., Buruczki Szilárd (Kőbánya TC) 76., Bogár Gábor (EuroOne-Cube Pro MTB Team)  98. helyen ért célba. A nőknél Dósa Eszter (Vitalitás SE) 58. lett, a győzelmet a kanadai Catharine Pendrel szerezte meg. Az U23-as hölgyeknél Benkó Barbara (Focus MIG Team) – az ukrán Yana Belomoyna mögötti – második helye azt jelenti, ezzel összetettben ezüstös helyre tért vissza; Kéri Zsófia (LTV Merida Racing) 25.-ként fejezte be a versenyt. Az U23-as férfiaknál Juhász Zsolt 44., Csielka Márk (mindkettő EuroOne-Cube Pro MTB Team) 61. helyen zárt. Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) juniorban 43., Meggyesi Gergő (LTV Merida Racing) 56. lett. Világranglista-pontok tekintetében Benkó 70, Dósa 10, Parti, Buruczki és Bogár 3-3, Kéri 1 pontot szerzett a viadalon.

Igen sűrű olimpiai-krosszosaink versenynaptára, a csehországi szereplésük után a hét közepén az olaszországi Val di Sole-ba utaznak, ahol a világkupa-sorozat hetedik, záró állomásán állnak rajthoz.

Az ifjúságiak – U15-ös és U17-es korosztályban – hétfőn a Graz melletti Statteggbe indultak, ahol augusztus 16. és 19. között első ízben rendeznek a korosztálynak kontinensviadalt. Az Eb-re a hazai szövetség összesen 12 fiatalt nevezett; egy csapatot 2 fiú- és 1 leányversenyző alkot.

Az utazó korosztályos keret, U15: Bucsányi Henrietta (Cube Csömör), Dina Dániel (Fillari Team Budaörs), Kelenföldi Áron (PCCC), Megyaszai Lilla (Cube Csömör), Kádi József (Lavina SE) és Valter Attila (Cube Csömör); U17: Kubovics Klaudia (PCCC), Horváth Ádám (Cube Csömör), Meggyesi Bercel (PCCC), Brogli Réka (X2S Kona Team), Bányai Dominik (PCCC) valamint Erdélyi Attila (Cube-Csömör).

A cseh világkupa eredményei
A záró világkupa-futam honlapja
Az ifjúsági Európa-bajnokság honlapja

Cseh világkupán folytatódhat az olimpiai pontgyűjtés

2011 August 12.

Az idei hatodik, egyben utolsó előtti világkupára, Csehországba utaztak a magyar hegyikerekesek; a keretet három korosztályban összesen tizenegyen alkotják. Az augusztus 13-14-ei, Nove Mesto na Morave-i viadal újabb lehetőséget teremt az olimpiai kvalifikációhoz szükséges világranglista-pontok gyűjtésére.

A cseh világkupán a magyar olimpiai keretből Parti András, Buruczki Szilárd, Dósa Eszter, Benkó Barbara és Juhász Zsolt fog rajthoz állni; a versenyzőknek a kategóriájuknak megfelelő számú, 4.2 kilométeres kört kell majd teljesíteniük.

Emlékeztetőül:  a 2012-es londoni olimpiai hegyikerékpáros, olimpiai-krossz versenyszámára két kvalifikációs időszak összesített eredményei alapján a nemzetek kvalifikálhatnak, tehát nem versenyzők. A  nemzet pontjait a legjobb 3 férfi és 3 nő adja országonként. Az első a 2010. május 23. és 2011. május 22.,  a második a 2011. május 23. és 2012. május 22. közötti időszak. A nőknél az első 18, a férfiaknál az első 24  nemzet között kell végezni, hogy 1-1 kvótát szerezhessünk Londonra.

Első záráskor, idén május 23-án a nők 14., férfiak a 24. helyen álltak; második zárásig még jelentős számú pontszerző viadalon indulhatnak a magyar kerekesek. Az augusztus 9-ei frissítésnek – az idén május 23-án nyitott ranglistának – megfelelően a férfiak a 18., a nők a 19. helyen állnak.

A cseh világkupára utazó magyar csapat tagjai:
- felnőttek: Parti András, Bogár Gábor (EuroOne-Cube Pro MTB Team), Buruczki Szilárd (Kőbánya TC) és Dósa Eszter (Vitalitás SE),
- U23-asok: Juhász Zsolt, Szatmáry András és Csielka Márk (EuroOne-Cube Pro MTB Team), Benkó Barbara (Focus MIG Team) és Kéri Zsófia (LTV Merida Racing),
- juniorok: Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) és Meggyesi Gergő (LTV Merida Racing).

Program:
2011.08.12. péntek, Eliminator versenyek
2011.08.13. szombat, 12:00 Junior férfi és nő; 14:00 U23 férfi
2011.08.14. vasárnap, 10:00 Elit és U23 nő, 14:00 Elit férfi
A világkupa beharangozó videója
A világkupa rajtlistája
A világkupa honlapja
A világkupa élő közvetítése
A kvalifikáció állása

Parti és Dósa pontot érő helyen zárt az Eb-n; Hegedűs megsérült a triál vk-n

2011 August 8.

Az elmúlt hétvégén, a Szlovákiában rendezett olimpiai-krossz Európa-bajnokságon három korosztályban összesen kilenc versenyző képviselte a magyar színeket. A dohnany-i viadal felnőtt mezőnyében Parti András 24. és Dósa Eszter 34. helye az olimpiai kvalifikáció szempontjából, fontos világranglista-pontot is jelentett. A triálosok Lengyelországban versenyeztek.

Az olimpiai-krossz kontinensviadalon a felnőtt férfiaknál a győzelmet a cseh Jaroslav Kulhavy szerezte meg, a spanyol világbajnok Antonio Hermida hatodik lett. Parti András (EuroOne-Cube Pro MTB Team) 24. helye ugyanennyi világranglista-pontot jelent, a magyar olimpikon a győztes után alig hét perccel később futott be. A felnőttek közt indult Buruczki Szilárd (Kőbánya TC) is, aki 41. helyével éppen lecsúszott a pontszerzésről. A felnőtt nők között – az sportág nagyasszonyai, a győztes, 38 éves Európa-bajnok norvég Gunn-Rita Dahle és a német, 6. helyezett, 40 esztendős Sabine Spitz mögött – Dósa Eszter (Vitalitás SE), 34. lett, ő 9 pontot kapott.

„Úgy érzem jól sikerült az Eb, ezúttal is a top 30-at tűztem ki magam elé célként és ehhez szerencsére végig tartottam magam. A pálya nem volt a legtechnikásabb, de az emelkedők elég kemények voltak, és a fülledt meleg is szedte áldozatait. Végül a 24. helyen értem célba, amivel nagyon elégedett vagyok! Ismét partiban voltam a top versenyzőkkel, ami rengeteg plusz motivációt adott. Nincs megállás, most hétvégén a csehországi világkupa következik, szeretnék ott is szép eredményt elérni!”- nyilatkozta Parti András.

U23-ban Benkó Barbara (Focus MIG Team) rovarcsípés miatt feladni kényszerült a viadalt, Kéri Zsófia 27., Béla Attila 63. (mindkettő LTV Merida Racing) lett. A juniorok közt Fenyvesi Pétert (Bringabanda SC) 64., Szalontay Bencét 73. (Merida Maraton Team-CST) helyen jegyzi a tabella, Meggyesi Gergő (LTV Merida Racing) nem fejezte be a versenyt.

Az olimpiai válogatott következő megmérettetése és pontgyűjtési lehetősége augusztus közepén egy csehországi világkupa-futam lesz.

Ezidőben a triál szakág képviselői lengyelországi világkupán álltak rajthoz. Az idei Eb-ötödik Hegedűs László (Veres Ördögök SE) edzés közben megsérült, így végül nem versenyzett. Erdélyi Ádám (Veres Ördögök SE) a 26”-os kategóriában 21.,Végh András (George KSE) ugyanitt 31. lett; Bay László (Veres Ördögök SE) 20”-ban a 33. helyen zárt.

Video az Eb junior futamáról
Az olimpiai-krossz Európa-bajnokság honlapja, fotók
A cseh olimpia-krossz világkupa honlapja
Triál világkupa, eredmények:

Ostravai érmekkel hangolt a magyar utánpótlás-válogatott a közelgő ifi Eb-re

2011 August 2.

A csehországi Ostravában versenyzett a magyar ifjúsági hegyikerékpáros válogatott július utolsó hétvégéjén.  A felnőttek számára kiemelt – UCI C1-es – viadalon a hazai utánpótlás az augusztusi Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében állt rajthoz az esőtől saras pályán.

Az Eb-re készülő ifjúságiak közt Kádi József (Lavina SE) és Megyaszai Lilla (Cube Csömör) ezüst-, Dina Dániel (Fillari Team Budaörs) bronzérmet szerzett U15-ben, Valter Attila 5., Bucsányi Henrietta 7. lett (mindketten Cube Csömör).
Az U17-esek közt Brogli Réka (X2S Kona Team) 4., Dina Márton (Fillari Team Budaörs) és Kubovics Klaudia (PCCC) 5., Bányai Dominik (PCCC) 6., Meggyesi Bercel (PCCC) 7., Erdélyi Attila (Cube-Csömör) 8. lett.
A többi futamban is volt magyar résztvevő: U13-ban Kádi Tamás (Lavina SE) megnyerte futamát, Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) juniorban 14. lett, a felnőtt nők között Dósa Eszter (Vitalitás SE) 19., Kéri Zsófia (LTV Merida Racing) 20. helyen zárt.

Eredménylista

A hazai szövetség az augusztus közepén, Graz mellett, első alkalommal megrendezendő ifjúsági Európa-bajnokságra az U15-ös és U17-es korosztályból, összesen 12 fiatalt nevezett; egy csapatot 2 fiú- és egy leányversenyző alkot.
Az utazó korosztályos keret, U15: Bucsányi Henrietta, Dina Dániel, Kelenföldi Áron, Megyaszai Lilla, Kádi József és Valter Attila; U17: Kubovics Klaudia, Horváth Ádám, Meggyesi Bercel, Brogli Réka, Bányai Dominik valamint Erdélyi Attila.

Az ifi Eb honlapja

Hotel Yachtclub XCO Magyar Bajnokság versenykiírás

2011 July 11.

Helyszín: Zalaegerszeg , Alsóerdő Napközistábor
Időpont: 2011. Július 17., vasárnap

Rendező: Hotel Yachtclub KSE Zalaegerszeg
Információ: www.crossfest.hu; Horváth Szabolcs: +3630/6980489

Pálya adatok (táv/szint)
Nagy kör:5,4km/200m
Közepes kör:1,9km/50m
Kicsi kör:1km/20m
A pálya szintrajza

Nevezési díj előnevezés esetén:
Felnőtt/U23, U19: 3000Ft
U17, U15, Master,Másodosztály: 3000Ft
U13,U11,U9, Hobbi: 1000Ft

Nevezési díjak fizetése a helyszínen.
Előnevezés online: www.odinsport.eu oldalon legkésőbb Július 13-ig!
Helyszínen a nevezés fenti díj +1000 Ft.

Az első osztály kategóriáiban a versenyengedély kiváltása kötelező, kivéve az U13, U11 és U9 kategóriákat.
Amennyiben U13-U11-U9  versenyzők nem rendelkeznek versenyengedéllyel, az indulás feltétele a kitöltött Szülői felelősségvállalói nyilatkozat.
Másodosztályban licensszel és a nélkül is lehet indulni.Ha licensz nélküli versenyző nyer, ő állhat a dobogó tetejére, megkülönböztetett mezt az első licenszes versenyző kapja.

Program: MMTBSZSZ Versenyszabályzat szerint
U9 - 1 kicsi kör
U11 fiú - 3 közepes kör
U11 lány - 2 közepes kör
U13 fiú - 4 közepes kör
U13 lány - 3 közepes kör
U15 fiú - 2 nagy kör
U15 lány - 1 nagy kör
U17 fiú -3 nagy kör
U17 lány - 2 nagy kör
U19 férfi - 5 nagy kör
U19 nő - 3 nagy kör
Elit/U23 férfi - 6 nagy kör
Elit/U23 nő - 4 nagy kör
Master1 férfi - 4 nagy kör
Master1 nő - 2 nagy kör
Master2 férfi - 3 nagy kör
Master3 férfi - 3 nagy kör
Másodosztály férfi - 4 nagy kör
Másodosztály nő - 2 nagy kör
Hobbi férfi - 1 nagy kör
Hobbi nő - 1 nagy kör

Időmérés: Tempo Sport Kft - www.temposport.hu .
A versenyen a MMTBSzSz és az UCI szabályai érvényesek.