Főoldal
MACS hírlevél
2011. November 17.
A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.
A doppingszerek terjesztőire akár öt év börtön várhat a megfelelő jogi szabályozással. A Btk. tervezett módosítása alapján egy-egy bűnszövetkezet dílereit kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik ? jelezte Molnár Zoltán, a MOB főtitkára.
A sportvezető jelentős eredménynek nevezte, hogy az államtitkárság munkájának köszönhetően - az olimpiai bizottság korábbi tervei alapján - hamarosan a hatóságok is üldözik majd a dílereket.
Moln ár Zoltán megjegyezte, hogy a sportolókra ez nem vonatkozik, kivéve ha maguk is terjesztik a tiltott szereket, a versenyzők továbbra sem a polgári bíróságok, hanem a doppingeljárást lefolytató testület előtt felelnek.
Kiemelte, hogy az ellenőrzések szigorát nem lehet mérsékelni, a magyar sportnak nincs szüksége csalással elért eredményekre.
A főtitkár fontosnak nevezte a felvilágosító munkát, az olimpiai kerettagoknak részt kell venniük ilyen előadásokon, a jövő júliusi londoni kiutazásig pedig három negatív tesztre van szükségük.
Az olimpikonoknak nyilatkozatot is kell tenniük, hogy tisztán és fegyelmezetten, a szabályokat betartva készülnek és versenyeznek, a dokumentumokat pedig alá kell írniuk az érintett orvosoknak, edzőknek, csapatvezetőknek, szövetségi kapitányoknak, valamint az egyesületi és a szövetségi vezetőknek is.
Molnár Zoltán hoz zátette, hogy csak a közvetlen érintettek után vethető fel a MOB vagy az állami sportvezetés felelőssége az egyes esetekben.
Arról is beszélt, hogy a szabályokat kijátszókra, a visszavonulásukat doppingolásra felhasználókra, majd vigyorogva visszatérőkre is lesújtanak. Akik trükköznek, nem tartják be az előírásokat, azokat kizárhatják az olimpiáról - hangsúlyozta.
A MOB a jövőben sem támogatja étrend-kiegészítőkkel a sportolókat, nem is fogalmaznak meg ajánlásokat, de felhívják a versenyzők figyelmét a táplálék-kiegészítők alapos bevizsgálására ? mondta kérdésre válaszolva Molnár Zoltán.
Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján, hogy a doppingellenes küzdelemben az uniós elnöki ciklus alatt számos egyeztetésen kellett vezető szerepet betöltenie. A magyar elnökség három évre uniós munkatervet dolgozott k i.
Azt az álláspontot támogatta ő maga és az unió is, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, hogy a WADA kiadásai nem emelkedhetnek, a tagállamoknak ne kelljen több pénzt fizetniük ? hangsúlyozta Czene Attila.
A WADA alapító ülésének (Foundation Board) most hétvégi témái között ez a kérdés is központi szerepet kap majd, ahogy a szervezet kódexének előírásai, a követelményeknek való megfelelés és az ADAMS adatszolgáltató rendszer is.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője megjegyezte, hogy a nemzetközi tárgyalásokon, konferenciákon és a WADA alapító testületének ülésein a résztvevők megkülönböztetett figyelemmel kísérték Czene Attila felszólalásait, hiszen ő egyszerre képviselte hitelesen az állami sportvezetést és olimpiai bajnokként versenyzőket, a hitelességéhez így nem férhetett kétség.
Tiszeker Ágnes megjegyezte, hogy a WADA ellenő ;rzése is a fontos kérdések között lesz a hétvégén, hiszen az ügynökség állam az államban, nyomást gyakorolhat országokra.
A Magyar Antidopping Csoport ellenőrzéséről azt mondta, hogy a WADA évenként vizsgálja a tagszervezetek tevékenységét, és a szervezet kötelezően elvárja az ISO-minősítést is. (A WADA legutóbb szeptemberben ellenőrizte a MACS munkáját, az ISO-minősítést pedig már áprilisban megkapta a szervezet.)
A következő időszakban a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi testületének szakemberei is figyelemmel kísérik a nemzeti doppingellenes szervezet működését - jelentette be Tiszeker Ágnes és Molnár Zoltán.
A Magyar Antidopping Csoport vezetője a tanfolyammal egybekötött konferencia első szakaszában a doppingolás történetéről, a tiltott szerekről, az egészségi kockázatokról és az ellenőrzések fontosságáról beszélt.
Kiemelte, hogy nem legalizálható a doppingolás, nem lehet hagyni, hogy a sportolók veszélyes anyagokkal rombolják szervezetüket.
Az ingyenes tanfolyamra csaknem kétszázan jelentkeztek, a 15 órás OKJ-s képzés végén a tesztet megfelelően kitöltők oklevelet kapnak.
Forrás: MACS
Elnökségi határozatok, november
2011-11-09/01 Határozat
Két pályázó közül (Tamás Győző és Gács Péter), Gács Pétert határozatlan időre lejtős -DH és 4X - szakvezetőnek választotta elnökség.
2011-11-09/02 Határozat
MMTBSZSZ hiánypótlást követően javasolja Balaton Bike Fest Kft. felvételét MKSZ tagjai közé.
2011-11-09/03 Határozat
Mountain Bike olimpiai kvótaszerzés esetén (fiúknál és lányoknál is) az olimpiai résztvevő kiválasztása a következő módon zajlik:
A válogató versenyek során az olimpiai kerettagokat egymáshoz képest nézzük.
Három válogató versenyre kerül sor Európában, melyek C1/C2 versenyek lesznek, hisz Világkupán felnőtt és U23 kategória külön rajtol. A válogató versenyek kijelölése 2012.01.31-ig történik meg. A versenyzők egyenlő szövetségi finanszírozásban részesülnek e három válogató versenyen.
Egy válogató versenyen a legjobb helyen végzett kerettag 4 pontot kap, a második 2 pontot, míg a harmadik 1 pontot (ha defektel, vagy megsérül, stb esetén is megkapja az 1 pontot) – így azonban nem esik ki eredmény a három válogató futam eredményeiből. Aki a legtöbb pontot gyűjti, nevezzük az olimpiára, a második legtöbb ponttal rendelkező lesz a tartalék versenyző. Pontegyenlőség esetén Szövetségi Kapitány javaslatára elnökség dönt.
2011-11-09/04 Határozat
2011 év sportolóinak Mountain Bike sportágban Benkó Barbarát és Parti Andrást választotta elnökség.
Bár állami sportvezetés felé egy női és egy férfi nevet adhatunk meg, azért szeretnénk kerékpáros szinten hangsúlyozni Hegedűs László –triál és Liszi Attila-downhill sportágban elért idei eredményességét!
2012. évi licenckérő nyomtatvány
A kérőlap elérhető innen és a Letöltések menüpont alól.
Cyclocross OB - 2012. évi versenyengedéllyel!
2011. November 10.
A Magyar Kerékpársportok Szövetsége, mint a versenyengedélyek kiváltásáért felelős szervezet, jelzi a tagság felé, hogy
- a 2012. évi versenyrendszerben (beleértve OB…..stb) csak a 2012. évre
érvényes versenyengedéllyel lehet részt venni
- Mivel a 2012-es Cyclo-cross Országos Bajnokság 2011. decemberben
kerül megrendezésre, ezért az MKSZ december elsejétől elkezdi a 2012-es
licencek kiadását, kérelmek befogadását.
- A licence kiadás feltétele: az egyesületnek ne legyen tartozása, a
versenyzőknek érvényes sportorvosi engedéllyel kell rendelkezniük.
(NAV igazolást, bírósági kivonatot most decemberben nem kell
benyújtania az egyesületeknek).
MACS Hírlevél
Tisztelt Sportolók, Edzők, Sportorvosok, Sportvezetők, Testnevelők, és Sportbarátok!
Közös érdekünk, hogy minden sportoló tökéletesen ismerje, és magabiztosan tudja a hazai és nemzetközi doppingellenes szabályokat, tisztában legyen a doppingszerek egészségkárosító hatásaival, és ismerje a doppingellenőrzési eljárás pontos menetét. Az ismeretek széles körben való terjesztése, a megelőzés, és a doppingellenes felvilágosítás érdekében, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) idén is vállalja, egy a Doppingellenőrzési ismeretek témakörben szervezett, oklevelet adó képzés szakmai vezetését. A tanfolyam részvételi díját, valamint a vizsgadíjat a Magyar Antidopping Csoport Kft. teljes egészében átvállalja. A képzésen, a sportolókon kívül, bárki más érdeklődő is részt vehet. Ajánljuk elsősorban élsportolóknak, edzőknek, sportorvosoknak, keretorvosoknak, sportvezetőknek, testnevelő tanároknak, és minden érdeklődő sportbarátnak.
Jelentkezési határidőt kitolták, így 2011. november 12-ig lehet jelentkezni.
Doppingellenőrzési ismeretek tájékoztató és jelentkezési lap
MTB díjátadó 2011
2011. October 24.
2011. november 27-én, vasárnap délután rendezi MMTBSZSZ és a Top Maraton szervezők a 2011. évi díjátadó ünnepséget Budapesten.
Ahogy tagegyesületeink már értesültek róla, az előző évektől eltérően nem vacsorás buli lesz, idén egy vasárnap délutáni díjátadó keretében szólítjuk ki (Magyar Kupa és Top Maraton is) az összetett 1-3. helyezetteket.
Elnökség vonatkozó határozatai:
2011-10-13/2 Határozat
DH, 4X, Triál szakágakban nem volt Magyar Kupa futam, így MK összetett sem készülhetett, ezen szakágakban nem tudunk MK összetett eredményt hirdetni. A csapatsorrend értékelés viszont a tavaly decemberi döntés alapján lejtős, triál, és xc szakágakban lesz.
2010-12-08/06 Határozat
2011-ben háromféle csapatsorrend kerül kihirdetésre év végén: lesz egy állóképességi (XCO és XCM) , egy lejtős (DH és 4X), illetve egy Triál. A pontozás nem változik az előző években alkalmazotthoz képest. Díjazásra állóképességi ranglista 1-3. helyezett csapata kerül (1. hely 250.000Ft; 2. hely 100.000Ft; 3. hely 50.000Ft); lejtős és triál ranglistában az első helyezett csapatok 50-50.000Ft-ban részesülnek.
További részletek hamarosan!
Dósa Eszter és Buruczki Szilárd sikerei Malajziában
Maraton bajnokaink több napos versenyen vettek részt Malajziában, ahol összetettben Szilárd 8., míg Eszter 10. helyen zárt.
A több napos verseny második etapja egy C2 rangú XCO verseny volt, ahol mindketten olimpiai kvalifikációs pontokat gyűjtöttek, Szilárd 8, Eszter 2 pontot szerzett.
Gratulálunk!
Helyesbítést kértünk
BorsodOnline honlapján megjelent kerékpáros vonatkozású cikk - triál szakág bajnoka kapcsán - valótlan állítást közölt, amelyre az alábbi helyesbítést kértük:
Tisztelt BodsodOnline!
A következő cikkhez szeretnék helyesbítést kérni, mert valótlan adatot közöltek:
A cikkben említett Lengyel Adrián valóban kerékpározik -Magyar Kupa és bajnoki dobogós eredményekkel büszkélkedhet-, azonban nem magyar bajnok, így többszörös magyar bajnok sem lehet.
Kérem, amennyiben a jövőben hasonló jellegű kérdésük van, vagy hegyi/kerékpáros eredményekről szeretnének megbizonyosodni, keressék bátran a sportági vagy szakszövetségünket!
MMTBSZSZ
MACS hírlevél
2011. October 10.
Eltörölte az úgynevezett hat hónapos szabályt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
A lausanne-i székhelyű testület szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2008 júniusában meghozott szabálya - amely kizárta volna a következő olimpiáról az adott ciklusban doppingvétség miatt legalább hat hónapra eltiltott versenyzőket - “érvénytelen és alkalmazhatatlan”, mivel kétszer büntet, és nincs összhangban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) irányelveivel.
A hat hónapos szabály eltörlése számos sportolót érint, a CAS döntése után a magyar versenyzők közül az egy évre szóló eltiltása után már visszatért világbajnok birkózó, Kiss Balázs ott lehet a londoni olimpián, ha megszerzi az indulási jogot az alig 10 hónap múlva kezdődő ötkarikás játékokra.
Forrás: MACS
Salgótarjáni HKE születésnap biciklihajítással fűszerezve
Szeptember utolsó vasárnapján fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület. A szervezet az első volt az országban, melyet kifejezetten ezen sport művelésére keltettek életre, az akkori vezetők a sportág hazai szakági szövetségének megalapításánál is bábáskodtak.
Az elmúlt húsz év alatt az egyesület közel húsz országos rangú (Országos bajnokság, Magyar kupa) eseményt rendezett a triál, a downhill és főként az olimpiai cross-country szakágban, de már harmadik éve tagja az országúti Amatőr Kupa-sorozat versenyeinek is. A Városi Bajnokság sorozata idén a 17. szezonját tapossa, ezen felül pedig több teljesítménytúra megrendezését is az egyesület jegyzi. Összességében mintegy száz megrendezett esemény köthető a Salgótarjáni HKE nevéhez, melyek közül ezidáig a legrangosabb a 2010. augusztusában lebonyolított nemzetközi, világranglista-pontszerző, C1-es kategóriájú XCO verseny volt, tíz ország részvételével. Az egyesület eredményességét tekintve sok kéz szükségeltetne megszámlálni a megnyert országos eseményeket, vagy a bajnoki címeket – akár a hegyikerékpáros, akár az országúti kerékpáros szakágra gondolunk.
A számok és az adatok mellett azonban van egy másik fontos tényező is, ami nem más, mint a közösség. Nógrád megye egyik legnagyobb – közel kétszáz taggal rendelkező – civil (sport)szervezete sokak számára egyenesen a „második családot” jelenti, életen át tartó barátságok születtek a közös érdeklődés által. Talán az alapító tagok 1991 nyarán még nem is gondolták, hogy egy ilyen meghatározó közösség alapjait rakják le éppen. Ezt most már kijelenthetjük, hiszen remek példa, hogy a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség alapító egyesületei közül is már csak a salgótarjáni létezik – az akkorival megegyező, eredeti formájában. Az évek alatt egyesületek jöttek-mentek a honi hegyikerékpáros életben, a Salgótarjáni HKE viszont 20 éves fennállását ünnepelte az elmúlt hétvégén.
A program kora délelőtt indult, a terepen és országúton meghatározott útvonalakat mintegy félszáz tag teljesítette. A tekerés után a Dolinkába visszaérkezve pihenőképpen a kiállított relikviákat lehetett megszemlélni, fellapozni a megannyi fotóalbum valamelyikét, vagy éppen rég látott barátokkal beszélgetni, akik ezen alkalomból tértek vissza újra a közösségbe egy kis nosztalgiázásra. Délután 13 órakor rövid, ünnepi közgyűlésre is sor került, melyen felszólat Szabó Ferenc, az egyesület alapító elnöke, aki 1991 és 2006 között vezette a kerékpárosokat. A szívhez szóló beszédet Melihercsik János, az egyesület öt éve regnáló elnökének gondolatai követték, aki mint mondta: „Nehéz munkát vállalt 2006-ban az új elnökség, hiszen egy olyan munkát kellett folytatni, ami minden tekintetben kiváló volt.” Az ünnepi közgyűlésnek egy pár perces „komoly” része is volt azonban, sor került az alapszabály módosítására is. Az egyesület vezetése szerette volna, ha a hivatalos iratokon is visszaköszön a szervezet minden tevékenysége, így – bár ezen munkát lényegében már évek óta végzi a klub – bekerült a szövegbe a közlekedésben résztvevők szemléletformálása, a kerékpáros kultúra népszerűsítése és a kerékpáros
érdekképviseleti tevékenység is.
A hivatalos epizódot az ebéd követte, majd a szórakozásé volt a főszerep, sokak számára talán érdekesnek tűnő „versenyek” vették kezdetüket. Elsőként került lebonyolításra a „helyben álló verseny”, mely során egy aszfaltra rajzolt négyzet alakú területen belül kellett minél tovább egy helyben állni a kerékpárral – természetesen lábletétel nélkül. A versenyszám legjobbjának Tóth Gábor, az országúti kerékpáros szakág oszlopos tagja bizonyult. A következő versenyre a Dolinka fái és árkai között kijelölt, megszámlálhatatlan kanyarral tarkított ügyességi pályán került sor. A feladat itt is a nyeregben való teljesítés volt elsődlegesen, hiszen minden lábletételért, fának támaszkodásért 5 másodperces büntetés járt. A legügyesebb – és ezáltal a leggyorsabb – Kispál Máté volt, aki idén az olimpiai szakág másodosztályában okozott meglepetést a mezőny számára dobogós helyezéseivel. A záró versenyszám a biciklihajítás volt. Nem kell megijedni, természetesen egy direkt erre a napra, hibás, használhatatlan alkatrészekből összerakott kerékpárt kellett minél távolabbra taszajtani, a drága gépek érintetlenek maradtak. A legjobb dobónak Macsó Kornél bizonyult, akinek egy kicsit a szerencse is segített, mivel a kerékpár az első földet érésénél pontosan a kerekére érkezett, ami által még egyet „megugrott”. A mindenki szerint jól sikerült esemény a születésnapi torta felvágásával zárult.